Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

Margit néni

2020. január 22. - pécsirejtélyek

Margit néni fázott, pedig a takaró a fejét is elfedte. Emlékezett még a régi, szép időkre, amikor nem kellett fáznia, mert mindenkinek volt munkája. Később már azzal is megelégedett, amikor a fiatal szomszédok fűtöttek körülötte, így neki nem kellett. De a mocskos fiatalok elköltöztek, neki meg a kis nyugdíjból nem futotta fűtésre. Inkább gyógyszereket vett belőle, amiket a hülye orvos írt fel neki, és amiket úgysem fog beszedni. Margit néni a konyhába sietett, megmosta a zöldségeket és feltette főni a húslevest, ami egyben volt ebéd, kiváló beszédtéma és jó kifogás, ha már nem akart többet társalogni. Jaj, feltettem már a levest, mennem kell! - Mondta ilyenkor. Szeretett veszélyesen élni, de a hetvennégy éve alatt még egyszer sem égette le a lakását.

Tovább

Orrfű

Közeledik a nyár vége, és éppen megfelelő az idő a betegségek terjedéséhez. Egy új, növényi fertőzés kerítette hatalmába a pécsieket, melyet egyszerűen csak "Orrfűnek" neveznek. Az elnevezés csak félig-meddig helyénvaló, ugyanis valóban az orron át támad a kórokozó, azonban nem fű, hanem egy pollen méretű többsejtes, fotoszintetizáló organizmus.

Tovább

A Balokány-tavi sellő

A Zsolnay-negyedben elterülő, algáktól hemzsegő Balokány-tó mellett régen egy fürdő helyezkedett el, melynek romjai ma is állnak, Pécs egyik szégyenfoltjaként. A tóban nem szabad fürdeni az algák által termelt mérgek miatt, azonban azt nem sokan tudják, hogy egy sellőnek is otthont ad a kétes minőségű víz.

Tovább

A pécsi emberklónozás rejtélye

Biztosan mindenki észrevette már a furcsa embereket, akik köztünk élnek Pécsen, és akikkel csak az utcákon és a tereken találkozunk. Akik pénzt kérnek, vagy éppen olyan helyen végzik a dolgukat, ahol a normális emberek csak sétálnak és beszélgetnek. Ezek az emberek klónok.

Tovább

Pécsi sárkányok szelik az eget a Zselicben

A magyarországi sárkánylegendák széles körben elterjedtek szerte a világon, ez tagadhatatlan. Hogy csak egy, szinte mindenki által ismert példát említsek, a Magyar Mennydörgő (Hungarian Horntale) az egyik legveszedelmesebb bestia a Harry Potter könyvekben. Ebben a cikkben azonban egy valós sárkányfaj nyomába eredünk, ami a mai napig szeli Pécs paramagnetikus terének határait.

Tovább

A lány, akinek tenger van a szemében

Hajnalban érkezett, ki tudja, honnan. Szakadt ruháit sós víz marta szét, bőrére apró kristályok tapadtak, haja fehér volt, mint a tenger habjai. Ázott rongyai haltól bűzlöttek, és itt-ott hínárok és csigák tapadtak rá. Így jött Pécsre a lány.

Tovább

Manókra támadtak az Anyatejfüggők!

Az Anyatej a manók magas cukortartalmú emlőváladékából készült alkoholos ital, ami különleges hatással van az emberekre: harmaduk próféciákat kezd mormolni, másik harmaduk a Föld mágneses mezejére merőlegesen kezd el vizelni, harmadik harmaduk pedig lerészegedik.

Tovább

10. évét ünnepli a Halálcsárda!

A különös nevű Halálcsárda Pécs szimbolikus vendéglátóegységévé nőtte ki magát a paranormális lények és nem normális emberek körében. A furcsa neve nem sokat sejtet arról, mi található a menün, hiszen minden étteremben halottakat szolgálnak fel (pontosabban döglött állatokat). A halálcsárda mégis különleges.

Tovább

Vettem magamnak bátorságot

Sokba került. A bátorságot nem adják ingyen, a pécsi mágikus feketepiac pedig nem az alacsony árakról híres. A piac egyik eldugott kis szegletében, egy félszemű öregasszony árulja több, hasonlóan érdekes dologgal együtt.

Tovább
süti beállítások módosítása