Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

Világvége

2016. június 24. - pécsirejtélyek

2016. Június 24-én, nyárközép ünnepén, Pécsen vége lett a világnak. Mindenki előre látta, mégsem tudtuk megállítani. A titkos társaságok elmenekültek a városból, még mielőtt kinyílt a dimenziókapu, amin keresztül Pécsi Szent Mór vezetésével egy démonokból álló sereg megszállta Pécset. Több épületet leromboltak, a félig lebontott Magasházat viszont nem bántották.

A törmelékek alatt folyamatosan keresik a túlélőket, eddig mindenki, akit megtaláltak megúszta kisebb sérülésekkel és törésekkel. A mecseki lóembert több helyszínen is látták, ahogy segít embereknek kimászni a romok alól.

Három fiatalembert letartóztattak, mert az egyik istenségnek fel akarták áldozni az anyjukat védelemért cserébe. Az istenségeknek továbbra sincs erejük, nem tehetnek semmit a pusztulás ellen.

A Balokány-tó körüli fáknak annyi paranormális energiát kellett egyszerre blokkolniuk, hogy ezeknek az energiáknak nagy része a tóba jutott, ahonnan ezek után egy hatalmas, csápos valami mászott ki. A lény furcsa nyelven kiabál, és terrorizálja a környéken tartózkodókat.

A Patkánykirály előbújt a csatornákból, hogy megállítsa a Niké-szobor szívének ellopása által felszabadított démont. Sikerrel járt, azonban a küzdelem során halálos sebet szerzett. A démon varázslatainak mellékhatásaként az energiacsomópontok átrendeződtek, a havihegyi időhurok valószínűleg áthelyeződött valahova, vagy megszűnt.

A Széchenyi-téren megjelent egy középkori kinézetű épület, amiből egy fiú lépett elő, akinek egy kígyószerű nyúlvány van a tarkóján. A segítségével a teret elkerülte a lokális apokalipszis.

Egy fekete szárnyú emberalakot láttak a város felett repülni. A madarak viszont majdnem mind eltűntek. Én eddig csak két hollót láttam.

A lokális világvégék nem tartanak pár hónapnál tovább, de aki teheti, nyáron hagyja el a várost. A Jakab-hegyi remetebarlangban nyílt dimenziókapu egy, a miénkhez nagyon hasonló világba vezet, ha valaki menekülni szeretne...

(A nyáron hetente egy bejegyzés lesz, és nem ennek a történetnek a folytatása, úgyhogy ha valaki csak azért olvassa a blogot, jöjjön vissza szeptemberben!)

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr438835038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kiricsi_zoltan 2016.06.24. 10:42:49

még csak délelőtt van, és már vége is lett a világnak? mikor történt pontosan?

kiricsi_zoltan 2016.06.24. 12:47:33

figyu, tudnál segíteni még egy dologban? orfűt is elérte a világvége? ma este játszik egy barátom, nem örülnék ha emiatt elmaradna a koncert.

előre is köszi a választ.

pécsirejtélyek 2016.06.24. 16:24:02

@kiricsi_zoltan: lokális világvégéről van szó, csak Pécset érinti, a közeli falvakat nem.
süti beállítások módosítása