Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

A Paranormális Kongresszus CDXLIX. ülése

2016. december 08. - pécsirejtélyek

A Paranormális Kongresszus idén tartotta a 449. ülését, ahol az egyik legfontosabb téma a pusztító átkelésének problémája volt. Az ülésre az új Patkánykirály hívott meg, miután visszaadtam neki az érmét, amit még tavasszal talált (és eljuttatott hozzám) az egyik olvasóm.

Az ülést minden évben december 8-án tartják. Eredetileg december 6-án szerették volna tartani, de a katolikus tagok Szent Miklós napja helyett Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának napját javasolták inkább, mert a paranormalitáshoz annak sokkal nagyobb köze van. Ezt a Télapó is támogatta, aki minden évben megjelenik a Kongresszuson, mint az antropomorfikus megtestesülések küldöttje. (A Télapó sok különböző formáját ismerjük, köztük Szent Miklóst is; az entitás ezeket mind magában foglalja, tehát ő többek között a Szentek, illetve a gyerekevő szörnyek képviselője is a Kongresszuson, hogy ne kelljen olyan sok lényt összehívni.)

[Az ülést 00:01-kor tartották a Széchenyi téren, egy időburokban, amiben az idő nem igazán halad előre, így az az idő, amit vitázással telt, a buborékon kívül pár másodpercnek tűnt. Fél egyre már itthon is voltam.]

Az idei ülésen a norvég istenek nem tudtak részt venni, mert még nem ért véget az októberben elkezdődött lokális világvége, a 35. Ragnarök; illetve nagyon kevés japán varázsló jelent meg, mert a legtöbben átképzésen vannak (úgy döntöttek, inkább kutatók lesznek, mert azoknak sokkal jobb a fizetése).

 Az öntudatra ébredt állatok közötti kisebb nézeteltérések az első két óra alatt rendeződtek azáltal, hogy a pécsi kutyáknak felajánlottak egy (amúgy is szuicid) tehenet. Ezután az új tagokat köszöntötték: a kutyákat; barátomat, az új Patkánykirályt; egy kisebb istenséget, aki egy dióban született; két új árnyékot, akik még nem találtak gazdatestet; és egy idős nénit, aki képes hurrikánokat kelteni, ha egymás után háromszor tüsszent egy percen belül. Végül engem is köszöntöttek, illetve tájékoztattak arról, hogy az elhangzottak mely részeit szabad a nyilvánosság elé tárnom.

Az első pont az év értékelése volt paranormális szempontból: általában minden megfelelően haladt: az előre meg nem jósolható lokális világvégéken kívül semmi komolyabb baleset nem történt.Ezek után a balatonkovászdi időhurok megszüntetésére próbáltunk valamit kitalálni, de sajnos a költségvetés nem túl nagy, és egy egész város elmozdítására sajnos nincs lehetőség. Felhozták érvnek azt is, hogy hogy nézne ki egy olyan város, aminek a nevében szerepel a Balaton, de mégsem a Balaton mellett található?

Ezután pár problémás próféciáról tartottak diskurzust, amelyet sajnos nem közölhetek, de szerencsére nem Pécsre vonatkoztak.

Végül sor került a pusztító elleni óvintézkedések tárgyalására is. Nagyon fura volt látni, hogy a nemzetközi paranormális közösség mennyire gyorsan és határozottan döntötte el, hogy a Végtelen Lépcsőházat semmiképpen nem zárhatjuk le, tehát a másik kettő lehetőség közül választhatunk csak. Pécs képviseletében a Patkánykirály, 3 öntudatra ébredt kutya, a mágikus feketepiac vezetője és a PPK egyik magasrangú mágusa vett részt az ülésen. Én vendégként nem kaptam szavazati jogot. A kutyákat nem igazán izgatta, hogy mi lesz a várossal, lassan úgy is költözni szerettek volna, így amíg a nemi szerveik környékét nyalogatták, a többiek eldöntötték, hogy a lidércek mágikus védelmi rendszerének és a Mátrai Lénynek az együttes ereje lehet csak elég a pusztító megállítására. Azaz a második kettő lehetőséget együtt bevetve próbáljuk meg kivédeni a pusztító átkelését a Végtelen Lépcsőházból.

Ez azt jelenti, hogy pár nap alatt 999 önkéntest kell találnunk, akik feláldozzák magukat a Lénynek, illetve értesíteni kell a pécsi paranormális és természetfeletti lényeket, hogy a családjaikat csak akkor látogassák meg, ha ott is tudnak náluk maradni 2017-ig, mert vissza nem tudnak jönni, vagy csak nagyon nehézkesen.

Sok szerencsét!

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr3712031463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltankiricsi 2016.12.08. 16:25:42

ezt nem pontosan értem, hogy a szentek és a gyerekevő szörnyek miért ugyanabban a személyben materializálódnak.

pécsirejtélyek 2016.12.08. 17:33:48

@zoltankiricsi: Nem az összes szent, csak Miklós, és nem az összes gyerekevő szörny. Léteznek olyan legendák, amiben a Télapó-szerű lény gyerekeket eszik, ezért a Télapó, mint entitás ezt is magában foglalja.

zoltankiricsi 2016.12.09. 09:00:39

ezt nem is tudtam, és tréfát félretéve nagyon érdekes. hol lehet ennek utánaolvasni? mármint az emberevő télapó-szerű szörnynek?

pécsirejtélyek 2016.12.09. 12:07:16

@zoltankiricsi: Kicsit kilépek a karakteremből akkor én is: igazából az összes karácsonyhoz kötődő lényt egy kalap alá vettem és összemostam, pl. Télapó, Szent Miklós, Krampusz, Père Fouettard, stb. Van köztük kannibál meg gyerekgyilkos is.
Most hirtelen ezeket az oldalakat tudom ajánlani:
mentalfloss.com/article/54184/8-legendary-monsters-christmas

en.wikipedia.org/wiki/P%C3%A8re_Fouettard

De amúgy nagyon sok hasonló történetet lehet találni, mert a mindenki szereti ijesztgetni a gyerekeit :)

zoltankiricsi 2016.12.09. 12:11:37

@pécsirejtélyek: nagyon köszi, áttanulmányozom, érdekel az ilyesmi!

zoltankiricsi 2016.12.09. 12:15:24

@pécsirejtélyek: igazából amiatt is érdekel, mert a mesékben, rémmesékben sokszor fellelhetők a réges-régi mítoszok nyomai. pl a néprajzosok szerint sok magyar népmesében a sámánizmus. szóval érdekes lehet, hogy egy ilyen emberevő szörny mire utalhat. persze mivel nem vagyok néprajzos, én ezen csak spekulálnék, de izgalmas téma.

zoltankiricsi 2016.12.09. 12:19:55

találtam egy ilyet. érdekes, hogy ez a krampusz kicsit olyan, mint egy pedofil sorozatgyilkos. mi más lenne egy ZSÁKOS EMBER, de komolyan.

bonjourmoszjobacsi.blog.hu/2015/12/05/jo_legyel_vagy_mesz_a_porkoltbe
süti beállítások módosítása