Megannyi pécsi, valamint környékbeli járt már Égervölgyben, ahol a fák lombjai hűs árnyékot adva lengenek a szélben, miközben a tavat éltető patakocska vígan csordogál a meredek dombtetőről. Ha nem sajnáljuk a lábunkat, s vesszük a fáradtságot, akkor még a híres kilátóról is szétnézhetünk és megcsodálhatjuk a várost, noha azt helyenként eltakarják a sűrű lombkoronák.
Na de forduljunk meg 180°-kal, s vessünk egy pillantást az erdő mélyére, ahol kirándulók több alkalommal észleltek foltban bolyongó meleg levegőt.

A legendák úgy tartják, a helyet ősi magyar istenek fáklyatüzei melegítik, melyek körbelengik a rengeteget. Noha fényüket nem látjuk, azok mégis utat mutatnak azoknak a lényeknek, akikkel soha sem találkozhatunk. Kísértetek, netán boszorkányok járják a területet valami olyasmi után kutatva, amit csak az élőkben találnak meg: vágyakat keresnek.
Miközben belőlük kiveszik minden emberi, megtalálják a módját, hogy pótolják eme szükségletüket. Másokon élősködnek, s visszhang formájában emlékeztetik őket vágyaikra, hogy azok erősebben éljenek bennük, így megadva a kiadós táplálkozás lehetőségét.
Egyesek szerint a szellemek okozzák a visszhangot, s az erdei boszorkány a vágyaktól átitatott friss húst felzabálja, ám erre jelenleg nincs semmilyen bizonyíték, ahogyan a fent említett entitások létezésére sem. A legenda csak legenda.

Vannak azonban tények, mint például az, hogy a Mecsekben a fák gyökerei szorosan egymásba kapaszkodva lenyúlnak sok-sok méteres mélységig. Hallhatunk eltűnt favágókról, nyomaveszett gyermekekről és még sorolhatnánk a furcsaságokat napestig. Egyetlen egy dologban lehetünk biztosak: valami emberfeletti mocorog a fák között.