A szavaknak hatalma van. Minél többször ismételgetjük, a szó ereje annál hatalmasabb lesz - "Én vagyok a legszebb", "Én vagyok a legjószívűbb" és a többi. Vannak emberek, akik annyiszor ismételgetik maguknak ezeket, hogy a szó hatalma átveszi felettük az irányítást, és már el is hiszik, hogy igazuk van.
A fekete király is így járt. Régen még kíváncsi volt az igazságra, később viszont már csak a szavak érdekelték. Az alattvalói annyiszor hangoztatták, hogy ő a legokosabb, hogy ő az egyetlen, aki meg tudja menteni az országát, hogy a szavak bűvköréből nem tudott kitörni. Egyik tanácsadója felismerte a szó erejét, és többezer órát töltött a régi könyvtárban, hogy tanulmányozza azt. Először egyszerű szavakkal kezdte. Megvizsgálta minden szó mágikus tulajdonságát, hogy képes legyen azt ezerszer és még ezerszer megismételni, hogy végül ne is maradjon más, mint a szavak, és ő legyen az, aki irányítja őket.
A király országa nem volt sem túl gazdag, sem túl szegény. Az emberek nem voltak sem túl boldogak, sem túl kétségbeesettek. Aki megtehette, az elhagyta az országot, hiszen látta, hogy más országokban jobb a helyzet, nem feltétlenül az életszínvonal szempontjából, de ott legalább nem ferdítették a saját szavaikat igazsággá, nem fordították a szavakat egymás ellen, hogy uralkodhassanak felettük.
A tanácsadó mindent megtett, hogy a király, aki korábban megpróbált a lehető legjobb király lenni - bár akkor sem mindig hozott jó döntéseket - véglegesen elfelejtse korábbi életét és csak a szavaknak éljen. A fekete király szavakat reggelizett, szavakat ebédelt és szavakkal feküdt le este. A szavak teljesen elvették az eszét, és a népe kételkedni kezdett benne mindaddig, amíg naponta ötször el nem mondta a megfelelő szavakat. Ekkor megbékéltek, és másra kezdtek el haragudni, vagy egymásra. A fekete királyt már nem érdekelte a nép, vagy az ország. Az egyetlen dolog, amit még szeretett önmaga volt, és a hatalmat fenntartó szavak.
Mások is tanulmányozták a szavak erejét. Annyira nem, hogy ki is használják azokat, de annyira igen, hogy ne hasson rájuk mások szava, csak akkor, ha a szócsírák már korábban megtelepedtek bennük. Mindenkinél meg lehetett találni ezeket a csírákat, melyekkel felettük is hatalmat lehetett gyakorolni.
A helyzet reménytelennek látszott. A királyok meghalnak ugyan, de a szavak örökké élnek. Nem úgy tűnt, mintha bárki is tehetne valamit a szavak ellen, amik bár semmik sem voltak, mégis igazsággá váltak a nép fejében. A fekete király igazságos király volt egyszer, aki csak annyit vett el, amiből eltartotta magát és a családját. De a családok nőnek, a barátok pedig szaporodnak, ha sokáig vagy király, így egyre többet és többet kért alattvalóitól, akik már nem bírták sokáig. A nép és a király egyszerre pusztult el. Csak a szavak maradtak, amiről mára már nem tudjuk, hogy igazak voltak-e valaha, vagy sem...
