Valószínűleg néhányan meghallották, hogy a Niké szobor szívét ellopták, és most mindenféle ételt - elsősorban sültkrumplit - hagynak a szobor közelében, hátha ez betöltheti az űrt.
Az áldozatként bemutatott étel vajon hatásos-e annyira, mint a szív?
A jelenséget, hogy étellel próbáljuk gyógyítani a szomorúságot, depressziót, "szívfájdalmat", már az Ókorban leírták. Nero császár például minden este megevett egy egész disznót, de mivel ez nem segített, utána mindig kihányta.
Hogy egy élettelen tárgynak miért van szüksége sültkrumplira, azt sajnos nem sikerült kideríteni, de lehetséges, hogy a tolvaj (aki ellopta a szobor szívét) ezt érzi az egyetlen megfelelő módszernek, hogy bocsánatot kérjen tettéért. Tehát a tettes valószínűleg maga is úgy próbál jobb kedvre derülni, hogy sokat eszik. Ez a tevékenység általában azt szokta okozni az ilyen típusú egyéneknél, hogy még rosszabbul lesznek a túlevés hatására, és valahogy próbálják megbüntetni magukat. Esetleg a tükör előtt állnak, és kövérnek nevezik magukat stb.
Az istenségek előtti áldozatbemutatás is ebből a rossz szokásból fakad. Több országban máig is ételt raknak a szobrok elé, hogy az istennek jobb kedve legyen, és kellemes időt hozzon, esetleg sok gyümölcs teremjen a nyáron és hasonlók. De feltételezhetjük, hogy az istenek sem érzik jobban magukat, ha túl sokat esznek, amikor szomorúak, emiatt pedig éppen az ellenkező hatást érjük el az ételáldozatok bemutatásával.
1672-ben Pekingben például az egyik istenség szobra elé két tonna rizst rakott egy földesúr, aki azt szerette volna, hogy a felesége meghaljon a betegségben, amit pár napja elkapott, hogy ne tudjon elmenni a jóképű paraszttal, akivel már régóta kapcsolata volt. Az áldozat bemutatása után egy héttel a földesúr földjeit árvíz öntötte el, a nő pedig meggyógyult, és otthagyta a férjét.
A föld máig is víz alatt van, és Éhes-tó néven emlegetik. Aki a közelébe megy, általában nem tér vissza.
Konklúzió: senki ne hagyjon ételt istenségek szobra előtt. (Niké egy görög istennő a gyengébbek kedvéért)
