Egy kis utca sarkában áll a száz éve működő pécsi emlékbolt. Kívülről semmi különlegeset nem látunk, de amint belépünk a helyiségbe, fantasztikus élményekkel leszünk gazdagabbak.

A kis üzletet 1917-ben nyitotta gróf Franz von Speicher azzal a céllal, hogy a kézzel készített emlékeit áruba bocsátsa mindenki számára elérhető áron. Kezdetben csak előre elkészített, egzotikus emlékeket kaphattak a látogatók: egy izgalmas külföldi könyv cselekményét, egy Afrikai nyaralás élményét, vagy a habzó tenger felett lenyugvó nap képét. Utazást a csillagok közé, vagy a tenger mélyébe.

1950-re családi vállalkozássá alakult a kis emlékmanufaktúra, egyre különösebb emlékeket gyártottak, különleges anyagokból. Más dimenziók szövetéből, tündérnyálból, a szem csillogásából. Csillagporból fontak emléket egy haldokló kislánynak egy szép jövőről, ahol mindenki együtt játszik egy mezőn, kellemes délutáni napsütésben teázgatva. Gyémántból faragtak emléket egy úrnak, aki felajánlotta az összes vagyonát egy olyan emlékért, amiben legyőz egy sárkányt, de a királylányt otthagyja és hazamegy a feleségéhez. Szivárványból sajtoltak egy olyan emléket, amit később inkább elástak, mert aki arra emlékezne, nem akarna többé élni sem.

1956-ban emléket szőttek pókhálóból és az asztal alatti sötétségből, de a megrendelő fennakadt egy lámpaoszlopon.

1957-ben a gróf boldogan távozott az élők sorából, üzletét fia vette át. Az ifjabb Franz - kinek apja nem a gyermeke elnevezésében élte ki kreativitását - tovább folytatta az emlékek gyártását, már szinte csak megrendelésre. Kádár János tömegemlékeket szeretett volna, de ezeknek az előállítására nem volt elegendő erőforrás, így hát inkább beszüntették a vállalkozást.

1989-ig titokban folyt az emlékgyártás. Emlékeket szőttek világokról, ahol soha nem volt diktatúra, emberekről, akik nem mentek ki Amerikába és helyekről, amik soha nem léteztek. Emellett gyakorlásképp faragtak emlékeket állatokról, akik beszélni tudtak, kellemes nyaralásokról, istenekről, felhőkön lovagló kisgyerekekről. Fröccsöntöttek emléket jó mozizásokról, kellemes estékről egy étteremben, jó beszélgetésekről taxisofőrökkel.

1990-ben újra kinyitották kapuikat, de a kínálat nem érdekelte a népességet. Másra vágytak. Saját emlékeiket szerették volna az emlékboltba vinni, hogy azokat megjavítsák, fanyar emlékeiket újracukrozzák, vagy bedobják egy kút mélyére, hogy soha senki ne találja meg. A gróf gyermekei nem voltak üzleti érzék nélküliek, így hát beletörődve a sorsukba új szolgáltatásokat is kínáltak.

Ha valaki ma belép az emlékboltba, azonnal megcsapja orrát az elfelejtett emlékek dús vaníliaillata, a műanyag álmok kőolajszaga és az erotikus képek csokoládéaromája. Bárki beléphet, bárki rendelhet magának emlékeket, bárki leteheti elhasználódott, megsavanyodott emlékeit.

Ha arra jár a kedves olvasó, lépjen be és amikor kijön, már teljesen más ember lesz.