Pécs lecsendesedett. Nem lehet tudni, miért. Sokkal kevesebb az ember az utcákon, sokkal kevesebb mentő hangja hallatszik. Még a részeg fiatalok sem üvöltenek olyan hangosan, mint szoktak. Éjszaka szinte nem lehet aludni, akkora a csend. Sehol egy teherautó, sehol egy autóbaleset.

Az egész pár napja kezdődött. Senki sem vett róla tudomást egészen addig, amíg egy gyereksírásra fel nem figyeltek. Eddig soha senkit nem érdekelt, hogy sír egy gyerek. A hang egy sikátor felé irányította azokat, akik meghallották. Senkit nem találtak, de amikor kijöttek a szűk utcából, sokkal nyugodtabbak voltak, és mosolyogtak. A pécsiek nem szoktak mosolyogni az utcán.

Még a paranormális aktivitás is lecsökkent azóta. Senkit nem vitt el a bakurász, senki nem találkozott a lóemberrel. Senki nem látott semmi különöset, senki sem hallott semmi furcsát. Leszámítva persze a gyereksírás hangját a sikátorból. Azt a nap huszonnégy órájában bárki meghallgathatta. Mindig máshonnan szólt, mindig máshová hívta be az aggódó embereket, mindig mosolyogva tértek vissza. És a gyerek mindig sírt.

Nem tudom, érdemes-e erről bejegyzést írni, hiszen szerencsére senkinek nem eshet ettől semmi baja. Mindenesetre nem könnyű elképzelni, hogy valaki csak úgy otthagyja egy sikátorban a gyerekét, hadd sírjon.

Remélhetőleg a következő hét is hasonlóan csendes és nyugodt lesz.