Bejutottam. A könyvtárat sokkal nehezebb volt megtalálni, mint gondoltam, de végre sikerült. Ezt a bevezetőt a kinyíló ajtók előtt írom...

A könyvtár magasabb, mint gondoltam. A polcok az ég felé nyúlnak, a plafont szinte súrolják a legfelső könyvek. A kódexekből, könyvekből és tekercsekből rothadó bőr szaga és vaníliaillat árad. A por szinte mindent eltakar. A falakon lévő fáklyák többszáz éve kialudtak, de egy kis fénysugár világítja meg a terem közepét: a plafonon egy két cm átmérőjű lyuk található. A lyuk alatt a padlón mindenféle kisállat teteme; döglött kígyók és bogarak, néhány gyík és egy patkány.

A porlepte könyvek nagyon törékenynek tűnnek. Talán elporladnának, ha valaki hozzájuk érne. Elindulok a polcok által kialakított labirintusban, és keresem azt a könyvet, ami a segítségemre lehet a pusztító kilétének felfedésében. Tudni fogom, melyik könyv kell. A csendet csak a légzésem töri meg, ami egyre nehezebb a por miatt.

A könyvek között bolyongva észre sem veszem az idő múlását, de a kis lyukból, egyre kevesebb fény szűrődik a könyvtárba. Sehol nem találom a könyvet, ami segítene.

A könyvtár most már teljesen sötét. A fáklyák meggyulladnak, és rábukkanok a könyvre, amit kerestem.

A kódex latinul íródott, és jövendöléseket tartalmaz, köztük azt is, ami a pusztító felemelkedését, bukását és visszatérését taglalja. Elmondja azt is, hogy egy mesterségesen létrehozott Emlékevőt szabadít az emberekre, hogy mindenki elfelejtse a létezését.

A megállításáról szóló lapokat valaki kitépte.

Amint sikerül lefordítanom a történetét, fényt deríthetünk az igazságra és elkezdhetünk dolgozni a megállításán is.