Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

A mecseki UFO-ásatás

2016. október 18. - pécsirejtélyek

Amint vége lett a nyári lokális világvégének, a pécsi titkos társaságok azonnal ásatásokba kezdtek a Mecseken. Már a legkorábbi feltételezések szerint is egy itt lezuhant UFO-t akartak kiásni a föld alól. Most már több szemtanú is látta az említett gépet, így bizonyíték is van az űrhajó létezéséről.

A következő cikk a Szárnyalj! nevű titkos társaság egyik ex-tagja, P. János beszámolója alapján készült.

1995. február 6-án egy repülő csészealj lezuhant a Mecseken. Az akkori PPK főmágus úgy gondolta, hogy ezt a pécsiek nem tudnák feldolgozni, ezért mindenkin, aki aznap Pécsen tartózkodott, emlékamputációt hajtott végre. Eközben a PPK a földbe csapódott hajót teljesen lefedte földdel, hogy azt még véletlenül se találják meg az arra túrázó emberek.

10 évig nem is történt semmi a hajóval. Senki nem jött rá, hogy mit rejt a Mecsek. 2005-ben azonban megalapították a Pécsi UFO-figyelők Intézetét (PUFI), ami kutatásokba kezdett. Konkrét bizonyítékokat soha nem tudtak szerezni, de a hajó közelében fura elektromágneses jeleket észleltek, amiknek a lefordítása tavaly decemberben fejeződött be.

A jel a közeli idegen civilizációkat figyelmeztette, hogy a Föld bizonyos részei nem biztonságosak a megfigyelésre a túl nagy paranormális energiafelhalmozódás miatt. Ez azt jelenti, hogy a mecseki jel nem csak random sugárzás volt az urán miatt, hanem egy lezuhant gép utolsó üzenete. A Szárnyalj!, miután ezt megtudta, azonnal elkezdte az ásatások tervezését, amit később el kellett halasztani, a világvége miatt.

Augusztus végén elkezdték feltárni a gépet, és múlt hétvégén sikerült az összes földet eltávolítani róla, amit a PPK ráhordott. Az UFO-ban található utasok már mind halottak voltak, de a létfenntartó gépek még mindig működnek, a betévedt élőlényeket a mai napig "javítják" kibernetikus implantátumokkal. A robbanó csótányok és a halott fiú mind innen származtak. A Szárnyalj! most azt tűzte ki célul, hogy az űrhajó még működő rendszereit kihasználva kiborgokat alkossanak, amik képesek lehetnek a paranormális energiák mozgósítására a tudatuk segítségével. Erre azért van szükségük, mert egy átjárót szeretnének kinyitni.

P. János nem tudta, hogy ez a kapu hova vezet, illetve még azelőtt kilépett, mielőtt ebbe beavatták volna...

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr111810315

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jolka40 2016.10.18. 18:11:53

Pont ezt akartam kérdezni én is.

paráznabillegető 2016.10.18. 18:46:39

@berlingo: @Jolka40: rejtély, bazmeg.
ráadásul pécsi.
lehet agyalni... :D :D :D

bohumil stejskal 2016.10.18. 19:57:40

Ég a pofám, hogy itt lakom Pécsett bazmeg, de erről nem tudtam, se nem vettem észre. Én kérek elnézést.
Amúgy az emlékamputációs részről beugrott a sztory, aszittem csak csúnyán bebasztunk, azér nem emléxem semmire se nem se. Remélem nem fog eccercsak egy kurva nagy űrantenna kikelni a seggemből...

nyelv-ész 2016.10.18. 20:22:28

Hát igen. Ilyen van. És olykor nagyon fáj. De a jó doktor bácsi bead egy injekciót, és a gonosz földönkívüliek akkor nem tudnak bántani, mert paranormális erőteret növesztek magam körül, és lángot fújok, mint Süsü, az egyfejű.

Lővenbrau 2016.10.18. 22:27:13

@bohumil stejskal: Úgy lehet ez sopronban is így van. Ufóról nem tudok , de reggelenként elő kell vennem aszemélyimet, hogy ki is borotválkozik ot velem szemben. Persze a tegnap esti 10 sörnek semmi köze nincs hozzá...

M1nd3gy 2016.10.19. 01:52:48

Kedves pécsirejtélyek szerintem mindenki jobban jár, ha ezután blogírás helyett inkább a falat firkálod össze....

pécsirejtélyek 2016.10.19. 06:27:59

@M1nd3gy: Kedves M1nd3gy, még mindig nem jött rá, sok más egyéb kedves olvasóval együtt, hogy ez egy paródiablog? Hányszor kell még leírnom, hogy ez az egész egy hatalmas inside joke, ami legtöbbször csak nekem vicces? Na mindegy...

torró 2016.10.19. 07:11:14

Hehe:DDD Mondjuk kétszer futottam rá, de beugrott a lényeg! Mondjuk így kora reggel éh gyomorra, és ráadásul feles nélkül, kissé rágós:DDD

Csokis2 2016.10.19. 08:25:31

@Lővenbrau: Az biza könnyen meglehet, mert én is jártam így Sopronban, pedig egy fia sört nem ittam este.
Igaz, volt másfél liter vörös, de hát az tök más tészta.

2016.10.19. 09:19:01

Nem ez az első eset az emléktörlésre. A magyarázat egyszerű. Az ember hajlamos pánikba esni, az idegenek pedig nem szeretnének pánikot okozni. Amúgy a történet attól, hogy hihetetlen (értsd: nem fér bele a komfortzónánkba), még lehet igaz. A birkanet jellemzője az, hogy a birka azonnal lesújtó véleményt mond olyan dolgokról, amiknek nem nézett utána. Pedig ma már elérhető a youtube is.
www.youtube.com/watch?v=I17FylztsY0
www.youtube.com/watch?v=X_VBt58omF4

Osz Apo 2016.10.19. 13:57:16

@pécsirejtélyek: "ez az egész egy hatalmas inside joke, ami legtöbbször csak nekem vicces?"

Ez olyan, mint amikor valaki magaban nevetgel a buszon? Hajra, jobb, mintha sirnal.

pécsirejtélyek 2016.10.19. 14:08:51

@Osz Apo: Majdnem, csak itt más is látja, amin nevetek, és becsatlakozhatnak, ha tetszik nekik ;)

Márk_Márk 2016.10.19. 15:36:22

A cikk remek tanulság arra, miért nem szabad teljes elmeamputáció után írni.

francoska 2016.10.19. 21:35:00

Nekem tetszik. Szerintem egyre jobb vagy, és egyre érdekesebb az univerzumod. ;)
süti beállítások módosítása