Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

Igazi boszorkányt videóztak le Magyarországon!

2017. február 04. - pécsirejtélyek

Az 1800-as évek óta nem történt ilyesfajta észlelés Baranya megyében, de most végre sikerült lencsevégre kapni egy lényt, ami gyanúsan hasonlít egy boszorkányra!

Ókori források is bizonyítják, hogy nagyon korán megérkeztek Magyarországra a boszorkányok. A korai feljegyzések szerint Baranya megye területén fordultak elő a legnagyobb számban. A boszorkányságról alkotott képünk a középkorban eltorzult: miközben az Egyház gyerekeket küldött a keresztes hadjáratokba 1212-ben, még arra is volt erejük, hogy a pogánynak titulált vallásokat istenellenesnek, sátánistának és úgy általában gonosznak állítsák be. Megjelent a tévhit a fekete- és fehér mágiáról, a macskákról, amiken keresztül a sátánnal beszélgethet a hozzáértő személy, illetve a kecskeáldozatok bemutatásáról.

A boszorkányság azonban nem erről szólt. A vallás hívői a természettel való összhangot keresik, óvják az élő természetet. Még a középkorban is gyakran keresték fel őket egészségügyi problémákkal, amikben készségesen segítettek. A zöld mágia művelői nagyon jól ismerték a növényeket és gombákat, könnyen megtalálták a megfelelő gyógyfüveket, amiket az erdők legmélyebb részeiről szereztek be, ahol csak a természet gyakorolta hatását. Ez biztosította, hogy az isteneik ereje háborítatlanul áramoljon a készített gyógyszerekben. A fiatalok is kedvelték a boszorkányokat. Gyakran fordultak az erdei néphez, főzetekért és bájitalokért, amiktől a választott párjuk szerelembe esik, vagy ami enyhíti a szívük fájdalmát.

A városok elterjedése és az üldöztetés hatására a boszorkányok visszavonultak, elszigetelten, a természettől elzárva élnek. Épp ezért különös, hogy sikerült egy valódi boszorkányt egy erdőben videóra venni.

A néhány hete megjelent YouTube-csatornán induló websorozat készítője azt tűzte ki célul, hogy felfedezi az erdőt, amiben tíz évvel korábban pár barátjával furcsa tárgyakat észleltek, melyből egyet (egy oszlopot, aminek a tetején egy penészedésnek induló koponya néz az előtte elsétálókra) meg is rongáltak. Azóta a ledöntött karó újra áll, és egyéb felkavaró objektumok is megjelentek: csontkörök és állati maradványok találhatók az erdő egész területén.

A sorozat második része több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. Ki vagy mi lehet a boszorkánynak tűnő lény? Mit keresett az erdő mélyén? Egyáltalán ő készítette a tárgyakat?

Lehet, hogy soha nem kapunk választ...

A boszorkány 6:10-nél látható, de érdemes az elejétől nézni:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr6812175034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ima Viktorért másként 2017.02.04. 15:30:56

Egyre többen így imádkoznak Viktorért. Mert érdemes tudni, hogy ez is egy ima, csak kicsit másként.

Trackback: Milyen is egy toleráns liberális? 2017.02.04. 15:30:32

"Én egy toleráns liberális vagyok. Ha te nem értesz velem egyet, akkor te egy szexista, rasszista, homofób, idegengyűlölő, bigott náci vagy!"

Trackback: Olvasni és elhinni 2017.02.04. 15:29:42

Mindenkit a röhögőgörcs, vagy a hideg elképedés kerít hatalmába, amikor egy bibliamániás judeokeresztény azt írja, vagy mondja, hogy; "Ne higgy el mindent amit olvasol!"

Trackback: Autó vs Isten 2017.02.04. 15:29:16

Autó. Nagy kezdőbetűvel írva, csak egy van belőle. Egy, ami valódi és igazi. UGYE MEKKORA BAROMSÁG?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Netuddki. 2017.02.04. 11:06:52

Boszorkány, ja. Oszt még csak seprűre se kapott, futva menekült. De még csak azt se mondta, szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál. Eh!

agregory69 2017.02.04. 11:13:10

Ez harmatgyenge... És áruljátok már el, hogy miért kell minden "leleplezősutánjárósbebizpnyítós" videón, rángatni a kamerát??? A legkevésbé sem T. videókészítő menjen inkább havat lapátolni. Amíg van.

mitis 2017.02.04. 11:13:27

Ekkora f@szságot.

pizo 2017.02.04. 11:28:59

Azért kell rángatni, hogy derüljön ki azonnal a turpisság.

Zoli

FrundsbergW201 2017.02.04. 11:29:51

Ez inkább egy éppen kulázáson kapott fatolvaj :)

Jakab József 2017.02.04. 11:34:40

Jó cikk. A videó meg faszság :D

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.02.04. 11:36:02

Mitől boszorkany? Amúgy mennyit fizettél neki hogy felvegye nagymama pantallóját?
Kamerát minek rángattad?

Conchobar 2017.02.04. 11:51:23

Baszki! Nem röstellted anyád vizelését megzavarni? Ráadásul még képes voltál lefilmezni és kirakni az internetre is

nyelv-ész 2017.02.04. 12:01:53

Nem repült seprűn, úgyhogy ez kamu, nem boszorkány :-)

Alex Lavour 2017.02.04. 13:02:09

Ha Ha Ha! Ekkora baromságot, és még nyilvánosságot is kap!

velvetet olvasó elkurvult szarribanc 2017.02.04. 13:42:15

Legalább szarni hagynátok nyugodtan!

Blerviccsprodzsekthangériönverzsönszánalomaköbön.

Cathcart_ezredes 2017.02.04. 14:21:20

Gondolom gyíkká is változtatott a haverod, nagyapád kifordított pufajkájában.

TanNé · http://erkolcstan.blog.hu/ 2017.02.04. 15:34:17

A boszorkányok és egyre többen így imádkoznak Viktorért. Mert érdemes tudni, hogy ez is egy ima, csak kicsit másként.

erkolcstan.blog.hu/2016/11/04/ima_viktorert_maskent

2017.02.04. 16:34:28

Ez nagyon ócska.

]{udarauszkasz 2017.02.04. 18:45:06

Ez egy letezo vallas,de nem is vallas,inkabb vilagkep, a wicca. Csak a barbar materialistak, es a vallasi fanatikusok fikazzak az ilyesmit. Nagymamam is tudott ezt azt, nem is lehetett mashol olyan epret enni,mint naluk. Azonkivul,ha valaki akar meg tobbe kevesbe erintetlen termeszetet talalni, ajanlom a Szigetkozt.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2017.02.04. 19:13:57

Mérjük le! Ha annyit nyom mint egy kacsa, akkor boszorkány :D

sutyerák 2017.02.04. 19:19:37

azt honnét tudhatjuk,hogy agyarországon látták a boszit! -jó,most nem selmeci fogtündérre,vagy barsainére gondolok,-hanem a videóra

sutyerák 2017.02.04. 19:25:39

@Ula: ha vízbe dobják lekötözött kézzel lábbal és nem süllyed el,akkor boszi. ha meg elmerül,akkor a papovics morog egy pár soros izét a keresztet lóbálva. meg a ridiküljét ami füstöl.

pécsirejtélyek 2017.02.04. 20:37:46

@sutyerák: Mert magyarul beszél a boszorkányhoz a videós, illetve a sorozat első részében elmondta, hogy Pécs mellett készíti a videókat ;)

guy2 2017.02.05. 02:34:56

Megróbálom fejből: De strigis, que non sunt, nulla questio fiat!

Cs.M. 2017.02.05. 08:37:30

Figy!

Ha tudtok vele beszélni, kérjétek már el nekem az elérhetőségét, mert amennyit kell várni manapság az orvosi ellátásra, (hónapok múlva kapsz csak időpontot a dokikhoz) azt hiszem szükség lesz a boszorgányokra:D:D:D
Meg hogy mennyi a tarifája? Három tyúk, két kecske?:D

Skankhunt42 2017.02.09. 13:06:42

felismertem lendvai ildikót

Picitures doktor 2017.04.18. 18:18:36

Ezmiez?Komolyan meg akarják etetni a kommentelőket ezzel a fosbuzgár videóval?
süti beállítások módosítása