Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

A mecseki lóemberrel való találkozásom

2016. február 11. - pécsirejtélyek

A mecseki lóembert sokszor említették meg nekem, amikor elkezdtem érdeklődni a pécsi jelenségek után. Először azt hittem viccelnek. Aztán tavaly nyáron az egyik barátom elhívott egy éjszakai túrázásra a Jakab-hegyre, de előtte megkért, hogy ne vigyek semmilyen elektromos szerkezetet a hegyre. Ezt egy kicsit furcsálltam, de végül beleegyeztem.

A Jakab-hegyen évente többször összegyűlnek a sámánok, és a sámánizmus után érdeklődő emberek egy tábortűz körül, ahol beszélgetnek, meditálnak, és néha hallucinogén drogokat fogyasztanak. Egy ilyen rendezvényre lettem tudtom nélkül meghívva. Én nem vagyok híve semmilyen tudatmódosító szernek, ezért aztán inkább visszautasítottam ezeket, majd miután már szinte egy józan ember sem volt, fogtam magam és elindultam hazafelé. Nem élvezetes részeg és/vagy hallucináló emberekkel beszélni, ha te nem vagy az.

Ahogy haladtam lefelé a hegyről, zajokat hallottam a fák közül, de gondoltam, csak az éjszakai állatok futkároznak, úgyhogy nem nagyon figyeltem, aztán hirtelen egy magas lény lépett ki elém az ösvényre:

Legalább két és fél méter volt, két, patás lábon járt és valóban lóra emlékeztető feje volt. Felső teste emberszerű volt, karjai pedig nagyobbak, mint egy gorilláé. Nem bírtam megmozdulni sem, úgy megijedtem, a lény pedig csak állt előttem és nézett, aztán valaki mögöttem hányt egyet, és amikor visszanéztem, a lóembernek már nyoma sem volt.

Ugyan pontosan nem lehet tudni, hogy valóban valami mutáns ló/mutáns ember ez, vagy esetleg másmilyen eredetű lény, de az biztos, hogy létezik, és a Mecseket járja. Hogy mit akar, és honnan származik, arról egyelőre csak néhány elképzelés van, ezeket a következő bejegyzésben fogom veletek megosztani.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr568373380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

heptakontanonaéder 2016.02.18. 22:23:16

Ehh, te műveletlen!
Hát ő volt a Fehérlófia!

Rókakígyó 2016.02.19. 07:57:23

Ez komoly:) Lehet valamit tényleg bekevertek neked:)
süti beállítások módosítása