Tízezer éve, a Thár-sivatag homokjában született egy lény, ami az emberek emlékeivel táplálkozik. Ez a lény az Emlékevő.

"O, Ködhozó, adj feledést!
O, mosd tisztára az elmém,
Hozz világosságot!

Gyermekem sírását ne halljam agyamban,
Szeretőm hősi halála ne fájjon,
Anyám lelke halkan szálljon a csillagok közé!

O, Ködhozó, vörös szemem fesd fehérre!
O, adj nyugalmat és erőt
A holnaphoz!"
                            /indiai ima az Emlékevőhöz/

Az Emlékevő (Homonculus comendente-memoriae) Indiában jött létre, homokból és könnyekből. A nomádoknak annyi halállal kellett szembenézniük, hogy akaratukkal sikerült létrehozniuk a világ első ismert istenségét. Az Emlékevő feladata az volt, hogy a családtagok elvesztését megkönnyítse azáltal, hogy elveszi a fájdalmat, amit az élők éreztek a halottaik miatt, és csak a kellemes emlékeket hagyja meg róluk.

A népesség növekedésével egyre kevésbé tudta egyedül elvégezni a feladatát, ezért újra és újra megalkotta saját magát. Az Emlékevők minden városba, majd az országok kialakulása után, minden országba eljutottak, és szerepük minden kultúrában más volt.

Magyarországon az utolsó feljegyzés egy ehhez hasonló lényről az 1300-as évekből származik. 1337-ben XII. Benedek pápa egy ördögűző papot küldött a Magyar Királyság területére, hogy elfogják az utolsó európai Emlékevőt. Cserébe Károly Róbert fiát, Kálmánt győri püspökké nevezte ki. Az ördögűző három évig üldözte az Emlékevőt, majd a negyedik évben csapdát állított. Egy parasztfiú szeretőjét megölette, majd megkereste a fiút, és elmesélte neki az Emlékevő legendáját. A gyerek megidézte a lényt, hogy elmossa a lány emlékét. Ekkor az ördögűző egy "mólü" nevű varázsfűvel sikeresen elfogta az Emlékevőt. A mólüt egyébként már az Odüsszeiában Homérosz is megemlítette, Odüsszeusz ezzel a növénnyel védte meg magát Kirké varázserejétől:

"Így szólván; ideadta az Argoszölő a növényt is;
földből tépte ki, és mindent jól megmagyarázott.
Éjszinü volt a gyökér és tejszinü volt a virága:
istenek úgy nevezik, hogy mólü; kiásni nehéz ezt
földi halandónak; de bizony mindent tud az isten."
                                      /Devecseri Gábor fordítása/

A napokban azonban meglepően sokan panaszkodnak elvesztett slusszkulcsokról és egyéb tárgyakról. Gyakran sétálnak be úgy szobákba, hogy nem tudják, miért mentek oda. Vajon a magyar Emlékevő szabadult ki, vagy egy másik országból származó lény telepedett le Magyarországon? És vajon elfelejtettünk-e olyan dolgokat, amiket eddig mindannyian tudtunk?