Rejtélyek Pécsen, majdnem minden héten!

Pécsi rejtélyek

Pécsi rejtélyek

A világvége vége

Változások

2016. szeptember 06. - pécsirejtélyek

Véget ért a pécsi lokális világvége! Minden visszatért a rendes kerékvágásba, bár az utak felújításra szorultak, a magasház pedig már szinte teljesen eltűnt.

A dimenziókapuk augusztus 29-én bezárultak, a démonok és egyéb lények vagy visszavonultak saját világaikba, vagy elrejtőztek. A Pécsi Paranormális Közösség mágusai úgy tartják, hogy a következő ekkora méretű eseményre csak pár száz év múlva kell számítani.

Pontos információkat egyelőre nem tudunk a világvége végéről, de annyi már kiderült, hogy augusztus 28-án két férfit és egy szellemet láttak távozni a Jakab-hegyi remetebarlangból. Volt-e valami közük a jelenséghez?

A misztikus niche-ek helyzete megváltozott a városon belül, illetve több időhurok is áthelyeződött. A paranormális aktivitás szintje nem növekszik, viszont egyelőre nem is csökken. A legalább húszezer új diák hozott magával néhány érdekes új jelenséget is.

Az istenségek felszívódtak, de a természetfeletti lények elkezdtek visszatérni a saját világaikból. A manók újra benépesítették a kiüresedett épületeket, a lidércek visszaköltöztek a templomokba, és a lóember kijött az uránbányából.

Néhány új lény is érkezett, amiket egyelőre nem érdemes megközelíteni, mert megzavarodtak attól, hogy hirtelen ebbe a világba kerültek. Ha valaki ismeretlen lényeket lát, induljon el a másik irányba.

Sajnos rossz hírek is vannak:
- A titkos társaságok már 30-án visszatértek a városba, és a Mecsekben ásatásokba kezdtek. Hogy mire készülnek, arról egyelőre nincs információ.

- Sátánisták érkeztek a pécsi kazamatákba. Vlad Țepeș sírját keresik. Hiába, mert őt Romániában temették el. Valószínűleg félreolvastak egy hírt.

- A PPK főmágusa meghalt. 23 évig volt az intézmény vezetője, amivel rekordot döntött. Már keresik az új főmágust, de a választások általában elnyújtottak és gyakran eredménytelenek is. Lehet, hogy Pécs pár évig főmágus nélkül marad.

- Több ezer apró bogarat találtak a városházában. Az új faj beazonosítása elég nehézkes, mert amelyiket sikerül megfogni, felrobbantja magát. Iszlamisták, robotok, vagy űrlények? Reméljük, hamarosan kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr7710422724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása