Új bejegyzés minden kedden és csütörtökön!

Pécsi rejtélyek

Munkanélküli fogtündérek verekedtek a Szent István téren

2017. augusztus 31. - pécsirejtélyek

Hét munkanélküli fogtündér tömegverekedést rendezett a Szent István téren. Civilek is megsérültek a fogakért folytatott ádáz harcban.

A fogtündérekről a legkorábbi írott emlékeink a 13. századból származnak, a Verses Eddából. Ekkoriban a munkakörük annyiból állt, hogy a gyermekeknek első elhullott foguk után - ha azt a gyerek a párnája alá rejtette - egy pénzérmét adjanak. A pénzérmék némelyikére átkot szórtak, hogy a gyermekek életüket veszítsék még mielőtt hősi halált halhatnának, így a Vallhallától megfosztották a jövő nemzedékét. Ez a kevés átkozott pénzérme elég volt ahhoz, hogy több évszázadra eltiltsák a fogtündéreket eredeti munkájuktól. A középkorban ezek a munkanélküli fogtündérek más munka után néztek, az egyháznak pedig szüksége volt pár erős emberre, akik lefogták a kínozni kívánt eretnekeket, így a lények átvészelhették ezt a sötét korszakot.

A fogtündéreket kinézetre nem sok dolog különbözteti meg az emberektől. A legfontosabb az, hogy általában kevesebb foguk van, ami elősegíti a fogkomplexus kialakítását, illetve gyakran sötétebb a bőrük, hogy jobban beleolvadjanak az éjszakába. Kisméretű állkapcsuk rágcsálószerű arcot kölcsönöz nekik, méreteik változatosak. A fogtündéreket egy földalatti kamrában tenyésztik, a tojásokat egy - ritkább esetben kettő vagy három - királynő rakja le.

A tündérek újabb virágkora a kapitalizmus bevezetésével jött el: a gyerekeket utólagosan lefizették egy-két dollárral, hogy hajlandóak legyenek fogorvoshoz menni. Újra a párnák alá kerülhettek a fogak, mert a szülők egy idő után nem akarták a saját pénzüket erre pazarolni. Ez az időszak se tartott azonban sokáig. A fogorvosi módszerek fejlődésével egyre kevesebb és kevesebb a kihúzott fog, így egyre kevesebb a munka is. A királynők azonban folyamatosan tojnak, hiszen utánpótlás mindig kell a bolyba.

A fogtündérek már nem csak északon és Amerikában dolgoznak, hanem az egész világot ellepték. Akik nem találnak munkát, azok az utcákon kéregetnek, és az érmékért cserébe fogakat adnak. Eljutottak Pécsre is, ahol ma délután együtt temették a nyarat a Szent István téren. A mulatozás azonban gyorsan verekedésbe fordult, mert az egyik tündér kiverte egy másik fogát, hogy azt egy járókelőnek adja pénzért cserébe.

Nagyobb sérülést senki sem szenvedett, de néhány fog eltűnt a helyéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr4012794506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.