Új bejegyzés minden kedden és csütörtökön!

Pécsi rejtélyek

Az égervölgyi beszélő fák

2016. március 10. - pécsirejtélyek

Már a görög és római mítoszokban is beszélnek fákról, amik megjósolják a jövőt, vagy a világvégét. A rómaiak szerint ezek a fák Sopianae, azaz a mai Pécs területén helyezkednek el.

Égervölgy közepén található egy pár méter átmérőjű tisztás, amelyek körül a fák furcsa sajátságokat mutatnak. Ezek a több ezer éves növények máig is egészségesek, és termőképesek.

És beszélnek.

Mi okozza ezt a jelenséget? Mint tudjuk, Égervölgy igen fontos temetkezési hely volt a papok és jövendőmondók számára. A sírokat fákkal jelölték, így alakult ki a kis tisztás, melyet ezek a természetes síremlékek vesznek körbe. A földkéreg, melybe ezeket a nagy tiszteletnek örvendő embereket helyezték, urán tartalmú, ez pedig elegendő energiát szolgáltathatott egy szellem-transzfúzióra, azaz az itt eltemetett emberek lelke a fákba került.

Miután a beszélő fákat észrevették, a temetkezési hely átalakult. Már nem halottakat, hanem áldozatokat hoztak a fáknak, akik ezért cserébe néha megosztották tudásukat az élőkkel. A történelem során volt, aki többször is meglátogatta a fákat, és lejegyezte a jóslatokat. Nostradamus például egyik korai könyvében gyakran megemlíti magyarországi látogatásait.

A ligetet körbevevő fák közönséges fáknak tűnnek, törzsük nem különösebben vastag, kérgükbe nem vájtak arcokat, leveleiken nem jelenik meg semmiféle alak. Ha valaki megtalálja őket, nem beszélnek, míg áldozatot nem kapnak. Azt mondták, emberáldozatot nem fogadnak el. Amiket eddig elfogadtak tőlem, azok a különféle gyümölcsök és furcsa módon a mobiltelefonok voltak.

Nem magyarul szólalnak meg, nem ismertem fel a nyelvet, amit beszélnek, de ha tudnátok a fordításban segíteni, azt megköszönném. Itt van az egyetlen hangfelvétel, amit készíteni tudtam:

A bejegyzés trackback címe:

https://pecsirejtelyek.blog.hu/api/trackback/id/tr938412666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.